2015. október 3., szombat

Panni 3 hónapos


Drága Pannikám!

Ma 3 hónapja, hogy megszülettél, de egyszerűen nem is emlékszem, hogy milyen volt, amikor még nem voltál velünk. Nagyon szeretünk téged, mindnyájan. Minden egyes nap bebizonyítod, hogy milyen hálás, kedves, jó lélek vagy. Elviseled, hogy mindenhová magunkkal cipelünk, hogy akkor visszük óvodába Emmát, amikor te éppen visszaaludnál reggel, sőt, sokszor a karomban alszol végig, míg én ki-be pakollak az autóba, majd itthon az ágyikóban folytatod az alvást. Örülsz a sok puszinak, amivel elhalmozunk egész nap, minden nap, és nagy-nagy mosolyokkal ajándékozol meg minket. Imádom azt, amikor ránknézel, és egy pillanat alatt néma kis mosoly rajzolódik az édes kis kerek arcocskádra. Te vagy a legpuhább baba a világon, kis gödröcskék vannak a könyöködön, és mindened csupa báj. Még nagyon kékek a szemeid, és nagyon szépek. Szeretlek még nagyon aprónak látni, ölelgetni, babusgatni, de két dologgal is bebizonyítottad, hogy bizony nősz: megdupláztad  születési súlyodat, már több, mint 6 kilós kis csomag vagy, és elkezdtél mocorogni, a pocakodról könnyen átfordulsz a hátadra, és hátonfekvésből is próbálsz már visszagurulni. Ügyesen emeled meg a kis fejedet és a mellkasodat is. Szép lassan készítem a lelkemet arra, hogy elindulsz majd gurulva, kúszva, mászva, én meg szaladok utánad, de addig is élvezem ezeket a gyönyörű napokat, amíg a legkedvesebb az neked, ha az ölemben fekhetsz, és ringatlak, hogy ott aludj, vagy nézelődj, vagy szopizz, vagy belémkapaszkodj a kis kezeddel. Éjjelente remekül alszol, szinte már csak hajnalban ébredsz fel szopizni, nappal pedig a karomban töltöd a legtöbb időt, sétálva, táncolva, ringatózva, kendőbe kötve. Emma lelkesen húzza fel neked a zenélő körforgót, ami az ő ágyán is zenélt babakorában, te pedig lelkesen figyeled a körbe táncoló állatkákat, most már sok minden kezd érdekessé válni neked. Békés vagy, sosem sírsz, te vagy a legangyalibb 3 hónapos, akit csak ismerek.
Minden nap köszönöm, hogy te vagy az én kislányom, nagyon szeretlek:


Mama

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése