Zakynthos 1 - Családi vakáció

Az első családi nyaralásunk hármasban.

Görögország, forró levegő, mindig szikrázó napsütés, türkizkék tengervíz, éjjel-nappal só a bőrünkön, a fügefák édes illata a levegőben, kukorékoló kakasok mindenütt, kecskék a hegyoldalban, olajfák, sok-sok feta és kalamata olajbogyó a pocinkba, Emmának minden este tzatziki.

Nagyon hálás vagyok mindezért.

A leginkább pedig azért, hogy egy teljes hétig csak mi voltunk. Együtt, mindig.

Ez évközben, de még egy szabadsággal töltött héten is elképzelhetetlen. Itthon mindig számtalan a dolog, ami elhív attól, hogy csak leüljünk és nézzük egymást csendben. Még, ha igyekszünk is olyan órákat szakítani, ami csak a miénk, ennyi idő nagyon ritkán adatik.

Emma kicserélődött, mindene a papa, minden játékot neki visz most, ő kapja a puszikat, az öleléseket. Ezért már megérte.

Nyaralni egy másfél évessel persze nem múzeumban sétálós, és nem is parton hasalva keresztrejtvényt-fejtős, de mind a ketten nagyon büszkék voltunk Emmára végig az út során, mert fantasztikusan alkalmazkodott minden körülményhez, látszott rajta, hogy élvezi a felhajtást. A forgalmas reptereken vígan szaladgált, de tűrte, hogy velünk maradjon végig, a repülőúton odafelé szundikált, hazafelé pedig eszegetett, játszott és romantikus puszikat váltott a mögöttünk ülő hároméves kisfiúval. Mindenkivel kacéran csacsogott, a gyerekekkel lelkesen játszott. A szállásunkra pillanatok alatt befészkelte magát, békésen aludt esténként, a teraszról szerette hosszasan nézegetni az utcán elsétáló embereket és hahózni nekik, kedvesen játszott az árnyékban a legnagyobb melegekben. Örömmel falt be mindent, ami elé került, de az már a vacsicsatán kiderült, hogy a görög konyha közel áll a szívéhez :-)

A puha homokos, lassan mélyülő tengerpart igencsak Emmabarát volt, ő meg vígan lubickolt benne órákat. A sós víz elsőre meglepte és nagyon cuki grimaszok költöztek az arcára, de Gábor megtanította neki, hogy fújja ki az arcából, és utána már úszás közben is úgy fújt, mintha egy forró leves lenne az orra előtt. Nem is nyelt szinte semmi vizet.

Voltunk olyan elvetemültek és hajókirándulni is elmentünk, hogy ha már itt vagyunk, járjuk be a szigetet, lássuk a szép öblöket, barlangokat, mindent. Bevallom a 7 órás hajóút elején kissé aggódtam a lányomért és főleg magamért, hogy hogyan fogom szórakoztatni őt, de nem kellett! A habitusához képest nagyon békésen elnézelődött, nézte a hullámzó tengert, a hajónk mellett úszó delfineket, amiket cukin mutatott nekem, és fürödtünk sokat. Ezek voltak a legjobb élmények. Ahogy a parttól messze, a mély vízben csobogunk a másfél éves kis bátor sellőnkkel. Igazából csak reméltük, hogy már elég nagy ahhoz, hogy karúszóval tudjon úszni, és bebizonyította, hogy az. Amire az úszásórákon sokszor lusta, hogy tempózzon szépen, azt most élesben szenzációsan csinálta, és élvezte is nagyon, hogy egyedül, csak ő van a vízben, sokszor, ha megfogtuk, lehántotta magáról a kezünket.

A séták, a játékok a vízben és a parton, a finom vacsorák, mind remekek voltak, és tudom, hogy ezekre Emma nem fog emlékezni, de azt is tudom, hogy az a boldogság és vidámság, ami ebben az egy hétben is a kis szívében volt, az megmarad.

Mi Gáborral pedig mindenre emlékezni fogunk.