Drága Emma!
4 éve, hogy megszülettél, és én
anyuka lettem. 4 éve szeretlek mindennél jobban. 4 éve tanítasz minket
türelemre, és arra, hogy milyen a puszta életöröm.
4 évesen drágább vagy, mint
valaha, okos vagy, kedves, játékos, vicces, nagyon vicces.
Mindenben utánozol minket,
ugyanazokat a dallamokat énekeled, mint mi - nagyon átlagos, hogy hosszan
énekelgetsz különféle szövegeket a Yellow submarine dallamára, vagy hogy
novembertől-februárig a rudolf, a piros orrú rénszarvast dúdolod, ugyanazokat a
vicceket, és játékokat meséled, amiket papa tanított neked - ó, mennyi
cserkészjátékon kacarászunk hétköznapokon, úgy babusgatod Pannit, mint ahogy mi
szoktuk - egyedül tudod öltöztetni, pelusozni, etetni, fürdetni, úgy főzöl,
mint én - Jamie szakácskönyveket lapozol, zöldségeket aprítasz, majd óvatosan a
serpenyőbe „töffented” őket, és lelkesen keversz. Minden nap megmutatod, hogy
nem a szavainkkat nevelünk, hanem a példánkkal.
Nagyon gondoskodó vagy és
figyelmes, mindig, amikor megyek érted az óvodába, valami kis meglepetéssel
kedveskedsz nekem, botokkal, tobozokkal, levelekkel, virágokkal, ha fáj
valamim, segíteni próbálsz, mindig lesed, hogy kinek van szüksége valamire. -
persze mindezt a gondoskodást magadnak is elvárod, de ez a legtermészetesebb.
Ha bármi bibid van, azonnal ragtapaszt kérsz rá, vagyis ragpataszt - ez az
egyike azon kevés szónak, amit még mindig másképp mondasz (megtóbáljuk,
kiszületett, nem kérje - ezek vannak még)
A játékaid nagyon okosak lettek -
hosszan szerepjátékozol magadban, ma például egy órán át öltözettél fel három
kis tuját, és tanítottad őket főzni, nagyon szeretsz babázni, kirakózni,
ügyesen hajtogatsz, rajzolsz és szeretsz kettesben kézműveskedni velem, ezek a
kis anya-lánya randijaink. Türelmesen tudsz játékokat mutogatni Panninak, és
olyasmiket kitalálni, amikben ő is részt tud venni, tologatod a babakocsiban,
beülsz mellé a hintába és mesélsz neki.
Egész nap énekelsz, és beszélsz,
és táncolsz, nagyon nagy színésznő vagy.
Jó veled beszélgetni - szeretem,
amikor leülünk enni az asztalhoz, és te megkérdezed, mama, beszélgetünk?, és
jobbnál-jobb történeteket mesélsz, a játékokról, amiket aznap játszottál, a
barátaidról, hogy minek örültél, miért voltál szomorú, hogy miket tervezzünk
együtt.
Szép lassan kedves kis
szertartások épültek be a hétköznapjainkba: Reggelente a manók öltöztetnek,
amíg te alszol (és álmodban még mosolyogsz is, mert nagyon szépeket álmodsz),
aztán együtt reggelizünk a szőnyegen a gyerekszobában (igen, Panni is meg
szeretné enni, de ő még kicsi hozzá). Az autóban dalokat hallgatunk - hónapok
óta csak Gryllus Vilmos dalokat, az egész muzsikáló madárházat kívülről tudod,
még a dalok sorrendjét is, az erdős lemez után most épp a biciklis a kedvenc.
Ovi után meglepetés ebédet kapsz otthon, ha nagyon különleges napunk van, a
kisasztalnál terítek, és azt máris étteremnek hívod - kedvenc ennivalóid a levesek,
a húsleves és mindenféle zöldségleves, a levet, mint egy bögréből, kiiszod a
tányérból, a tészták, bármi, amit ketchupba lehet mártogatni, a paradicsom és a
mozarella (puha sajt, így hívod), nem vagy édesszájú, szeretsz minden zöldséget
és gyümölcsöt, de egy édesség nagyon kedves neked: a fagyi - már most várod a
fagyiszezont.
Egy igazi ovis nagylány vagy,
minden nap tele vagy élményekkel, barátokról, játékokról, dalokról, rajzokról,
ételekről, szokásokról, az óvónénijeidről. Az óvodád tele van varázslattal,
ahogyan te is, örülök, hogy segítnek neked megőrizni azt, ami benned van, az
apró, hétköznapi ajándékokra való rácsodálkozást. Amikor meglátlak délben az
udvaron, általában szárnyalsz, fülig érő szájjal szaladsz felém, és megölelsz,
Pannit megpuszilod, és még pár percig ottmaradsz játszani. Ahogyan teltek a
hetek az ovi kezdete óta, egyre több kis részletet meséltél el róla itthon,
mostanra egész kedves képet tudunk festeni a napotokról. Sokszor mondod, ha
leülünk az asztalhoz: ”nem köszönjük meg az ételt? adjátok a kezeteket!”.
Amikor egy délutánon már tíz perce énekelgetted azt, hogy „csak a szemmel”,
akkor kaptam észbe, hogy ezt hogyan és hol hallhattad. Néha pedig csak megállsz
előttünk, és nagyon halk hangon elmondod a napköszöntő fohászt, a legszebb
dolgot, amit hallottam tőled, gyönyörű mosollyal az arcodon: „Fejemtől a
lábamig Isten képe vagyok. Ha kinyitom a szemem, Istent látom mindenben, kőben,
fában, virágban, apámban, anyámban, és minden kedves emberben. Nem félek
semmitől, csak szeretem, ami körülvesz engem.”
Néha, ha lemegyek a garázsba
valamiért egy percre, vagy elszaladok a boltba 15-re, te kiszaladsz az ajtóhoz,
és azt kiabálod utánam, Szeretlek mama, hiányzani fogsz! (igen, ez is még egy
olyan szó!) És én hálás vagyok, mindenért. Hogy egy perc alatt is hiányzom
neked, hogy azt érzed, ezt még utánam kell kiabálnod, mielőtt elválunk, hogy
ilyen vagy, hogy vagy nekünk. Hogy te vagy a mi kislányunk. Már 4 éve.
Örökké nagyon szeretlek:
Mama
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése