14 hónap

Drága Emma!

Olyan vicces kicsi lány lettél 14 hónapos korodra. Annyira imádtam, amikor egy puha, icipici manó voltál, aki csak bújt hozzánk csendesen, szuszogott a karunkban, de még jobban imádom azt amilyen vagy most. Napról-napra jobban.

Szaladsz, rohansz egész nap. Kicsi is neked már a ház, mennél ki mindig, de a tavasz csak nem akar megérkezni hozzánk. Úgyhogy voltunk kint a márciusi hóban, szitáló esőben, csak menjünk, és te fogócskáztál Lilivel, hordtad a kavicsokat a réten, a kertben, ha meg végre kisütött a nap, nyomban a játszótéren voltunk. Ha bent vagyunk, te állsz az ajtóban és mutatod a kabátodat, hogy menjünk már ki – olyan vagy, mint egy kiskutya, aki hozza a pórázát, hogy sétáljunk. Nagyon vicces. Alig várom, hogy jó idő legyen, és naphosszat a kertben, a játszótéren, a Duna-parton lehessünk!

Lilivel még mindig tart a szerelem, de igazából mostanában mindenkivel. Értünk odavagy, szaladsz és megölelsz minket, cuppanós puszit adsz, ha annyit mondok, felhívom Gábort, te mindent eldobsz és „papa” mondogatod, amikor hazajön a munkából, az erkélyajtónál várod őt és rohansz elé, ha megpillantod. A babád a saját kis kincsed, hordod magaddal mindenfelé, szeretgeted, egyedül aludni nem jöhet, úgy látszik a nagy ágyban alvás csak a te privilégiumod. Az egész családnak annyira örülsz mindig, mindenkinek van pár mosolyod és kedvességed. Egyre jobban a tenyerén hordoz mindenki.

A kevéske szó ellenére, amit használsz, nagyon jól megérteted magad. Túl jól is. Mindent el tudsz érni, amit szeretnél, és erre a hatalomra rá is jöttél. Folyton kinézel magadnak valamit, és addig szervezkedsz, amíg az a kezedben nem köt ki.

Mindenhol, ahol mi vagyunk, ott akarsz lenni te is, és mindent, amit mi csinálunk, azt neked is nagyon kell. Így most mindenhol a kis székeiden állsz mellettünk és együtt mosogatunk, főzünk a konyhapultnál (persze van, hogy te csak Lilit eteted róla, amíg én főzni próbálok), reggelente együtt mosunk fogat. Egyébként is imádsz felmászni mindenre, hogy elérd az asztalok, polcok tartalmát. Valahogy, minden, ami nem játék varázslatos. És egyre inkább az.

A lehetetlen küldetés most a vásárlás veled. Nem akarsz sem a bevásárló kocsiban, sem a babakocsiban ücsörögni, sem a kezünkben lenni, de ahhoz sem fűlik a fogad, hogy kézen fogva sétáljunk egy boltban. Nem. Te szaladni szeretnél, és pakolni mindent le, be a kosárba, és leülni a polcokra, és bújócskázni az állványok között, és kipakolni a pénztárcámat. Úgyhogy próbálunk lekenyerezni egy-egy kiflivel (vagyis lekiflizni?), és azzal, hogy segíthetsz olyasmiket a kosárba tenni, ami még kell is, és egyébként minél kevesebbet boltolni.

Sosem voltál könnyű dió, de csodálatos vagy, okos, huncut (nagyon, nagyon huncut, mindenkinek ez az első szava rólad), gyönyörű, telis-tele szeretettel. És mi nagyon imádunk téged!

Mama