Drága Emma!
Olyan nagylány vagy már. Nem is
tudom, meddig tudom még hónapokban mérni a korod, mert lassan elrepülnek
mellettünk ezek a hónapok, és te 2 éves leszel, nekem pedig megszakad a szívem,
amikor a babakori képeidet látom. Amikor hozzámbújva alszol el, tudom, még te
vagy az én babám, de amikor társaságban jössz-mész, mindenkinek kedveskedsz,
egyedül játszol, pakolsz, olvasol, rádöbbenek, hogy milyen okos vagy és milyen
nagyra nőttél.
Annyira sok mindent mondasz már,
szinte mindent meg lehet beszélni veled, mert érteni mindent értesz, és
legtöbbször jól ki tudod magad fejezni. Eddigi leghosszabb mondatodat papának
intézted: Engedj el, mami enyém! – és diszkréten arrébb terelgetted őt, míg átölelt
engem. Igen, mama pici lánya vagy. Minden percben az árnyékomban, mindig
gondosan utánozva engem.
Reggeltől estig csacsogsz, és
nagyon huncut vagy, pszt titok – súgod nekem, ha valami kópéságban töröd a
fejed, aztán előszedsz egy halom takarót a szekrényből és azt kezded skandálni:
bunki, bunki!, felépítjük, s gyorsan bebújsz a titkos bunkidba. Amikor pedig
meguntad, körbenézel sandán, szétszeded egy pillanat alatt, majd felkiáltasz,
Jaj ne! – mintha valami véletlen folytán dőlt volna össze a kis bunki.
Nagy, nagy színésznő vagy, ez nem
is vitás. Még mindig imádsz a tükör előtt táncolni, és kacagni önmagadon, és
valószínűleg örökre megtanultad, hogy hogyan csavarj minket az ujjaid köré.
Odavagy a könyvekért, rengeteget
lapozgatsz, mondod, hogy miket látsz a képeken, te válogatod ki, hogy mit kérsz
esti mesének. Főleg olyasmiket, amiben van elefánt – az elefántláz még mindig
tart. Tűt – kiabálod tele örömmel, és mi elefántos rajzfilmet nézünk,
elefántcsaládot rajzolgatunk, és egyre több kicsi elefántra bukkanunk a
lakásban. Őrületesen tudsz lelkesedni mostanában dolgokért.
Egy igazi kis felfedező vagy,
nagyon szeretsz új helyeken szaladgálni, állatokat keresni a szabadban, a saját
fejed után menni.
Nagyon makacs vagy, ha valamit
nem akarsz, képes vagy a földre rogyni és eltakarva az arcod azt mondogatni,
nem, nem, nem, csak, hogy ne kelljen beadni a derekad – van pár nehéz körünk
mostanában, de mindig megéri.
Imádom látni a felszabadult
életörömöt az arcodon nap, mint nap, amikor az ágyon ugrálsz, amikor rohansz a
fűben, amikor a térdünkön repülőzöl, amikor este átölelünk, és te egy nagy
cuppanós puszit adsz nekünk. Nincs ennél szebb a világon!
Nagyon szeretlek:
Mama
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése